2010. október 6., szerda
A HARMADIK RÉSZ
- Tudja, menny és pokol, a végső igazságszolgáltatás?- húzta mosolyra a száját Alfonz- De nem akarom túl ragozni, a lényeg, hogy jelen pillanatban, ebben a szférában tartózkodik egy barátunk, aki nem önszántából került oda.
- Vagyis meggyilkolták?
- Igen, bár fogalmunk sincs, hogy, hogyan. Ugyan is, az illető halhatatlan- Halhatatlan?- kérdezte a gróf kikerekedett szemekkel.
- Igen, ő egy vámpír a neve Marcus
- Császári név.
- Igen, az ókori Rómából, ahonnan a barátunk is származik.
- Ez elég hihetetlenül hangzik, nem gondolja?
- Csak az ön számára kedves gróf úr, a mi világunkban ez teljesen szokványos
- Nem hinném, hogy ezeket a dolgokat nekem el kellene hinnem, ön sült bolondnak néz engem, uram.
- Jöjjön, mutatok valamit- válaszolta magyarázkodás helyett Alfonz, és elindult a buján burjánzó bokrok felé. Emillió vonakodva követte, semmi kedve nem volt az egészhez. Mikor a fiú mögé ért, önkéntelenül lassított, a látvány felülmúlt minden képzeletet, mintha a térből egy láthatatlan ajtó egy újabb teret tárt volna fel. Lebegő testeket pillantott meg, akik egymástól teljesen független mozgásokat végeztek. Alfonz ekkor gyorsan becsapta az ajtót és a jelenés eltűnt.
- Most már hisz nekem?
Emiilió nem szólt semmit, csak elsápadva bólintott és leült a nedves talajra. Alfonz szorosan mellé telepedett és magyarázni kezdett
- Csak pár percre, kell bemennie közéjük, amíg magához hívja Marcust- mondta suttogva.
- Mennyire veszélyes ez a dolog? Alfonz nem válaszolt egyből, elgondolkodva dörzsölgette az állát
- Nagyon. Viszont más választása nincs- nézett a távolban várakozó fekete köpenyes alakok felé.
- Vagyis, minden féle képen meghalok.
- Ezt nem jelenteném ki ilyen határozottan- mondta a fiú.
- Biztató.
- Ha elég óvatos és körültekintő lesz, a haja szála sem fog meggörbülni
- Mit kell tennem?- kérdezte a gróf nagyot sóhajtva.
- Be kell lépnie abba a másik világba, a képességeivel magához kell vonzania Marcust és rá kell vennie, hogy visszajöjjön önnel a mi világunkba. A dolog cseppet sem lesz egyszerű, annál az oknál fogva, hogy nem akar majd magával jönni. Ugyan is ebben a fázisban a szellemek rendkívül jól érzik magukat, ott ahol vannak. Ez a lebegő testhelyzet teljesen áthatja az érzékeiket, szinte eufórikus állapotban vannak. A legfőbb feladata az lesz, hogy behatoljon az elméjébe és megszüntesse ezt a körülményt.
- És miből gondolja, hogy ez menni fog?
Nem gondolom, hanem tudom, szorította meg a gróf kezét hideg újaival Alfonz- csak egy dologra kell nagyon figyelnie és ezt vésse jól az eszébe barátom, soha, de soha ne érintse meg a testeket.
- Miért, akkor mi fog történni?
- Ön szénné ég kedves uram.
A gróf élesen felnevetett.
- Roppant groteszk ez az egész, ha jól belegondolok két lehetőségem van, vagy elszenesedett múmiává változom, vagy vérszívók szipolyoznak szárazra. És mégis, hogy csalogassam magamhoz? És, hogy hatoljak be az elméjébe?
- Csak annyit mondhatok, higgyen a képességeiben, a tudatalattija, majd mindent megold.
Emillió remegő kézzel, kezdte szedegetni a földről az lehullott faleveleket.
- Indulhatunk?- kérdezte Alfonz csendesen.
- Azt hiszem - tápászkodott fel Emillió.
Lassan tették meg azt a pár lépést, ami a láthatatlan ajtóhoz vezetett. Alfonz a tőle megszokott kecsességgel nyúlt bele a semmibe. Az ajtó ismét feltárult, a mögötte található világ sejtelmesen mutatta meg titkait. A fiú nem szólt egy szót sem, csak intett a grófnak, hogy lépjen be. Emillió elbűvölten nézte a lebegő testeket és közben észre sem vette, hogy az ajtó közben bezárult. Hirtelen egyedül találta magát a szellemvilágban, minden porcikája reszketni kezdett, esze veszett erővel próbálta visszaszorítani a félelmét. Élesen látta a testek körvonalait, és hallotta a gondolataikat, melyek őrült sebességgel közelítettek felé, hogy letiporják szabad akaratát és szénné égessék.
- Irgalmazzatok-suttogta.
De a lelkek nem hallgattak rá, egyre hevesebben támadták.
Marcus- kiáltotta kétségbeesve, de semmi nem történt. Ekkor egy hang szólalt meg a fejében, egy soha nem hallott hang.
- Ne félj!
Megrázta a fejét hátha rosszul hall, de a hang nem hallgatott el.
- Ne add fel, szólítsd meg újra Marcust, de most a legbelső énedből szóljon a hangod a lelked mélyéről.
Emillió kétségbeesve nézett a semmibe, próbált erőt meríteni, de nem volt miből, minden szörnyen üres volt és sivár. Könnycseppek csordultak le az arcán, sósan, forrón.
- Marcus, kérlek- mondta csendesen. Majd önkéntelenül hátra nézett, és, egy épp hogy csak áttetsző testet pillantott meg, majdnem valódinak tűnt, és ellentétben a többiekkel nem lebegett, hanem a saját lábán jött. Légiós ruhát viselt, kétséget sem hagyva kiléte felől.
- Hívtál, hát itt vagyok- mondta, latinos akcentussal.
Emiilió megtántorodott, majd lehuppant a földre.
- Kérlek, mond el jöveteled célját-nézett rá aggódva Marcus.
2010. október 2., szombat
ÍME A FOLYTATÁS 2.RÉSZ
Hirtelen egy erdőben találta magát, minden olyan ismerősnek tűnt, mégis idegennek, Ennek ellenére, biztos volt benne, hogy a birtokán van, a zajok, az illatok az érzetek minden erre engedett következtetni. Álom és valóság mezsgyéjén járt. A háta mögül Alfonz beszélt hozzá lágyan.
- Jöjjön közelebb – mondta.
- Hogy kerültem ide? - kérdezte Emillio.
- Emlékszik a versre, amit olvasott?
- Igen, emlékszem.
- Az a vers juttatta ide –nézet rá Alfonz merengőn.
- Ez nevetséges- kacagott fel hangosan a gróf.
- Bármennyire is annak tűnik az állításom igaz, és van még egy rossz hírem, hamarosan még nagyobb értetlenség előtt fog állni. Alig telt el pár másodperc és az alkonyat szürkeségéből, két sötét köpenyes alak bontakozott ki. Gyors, határozott léptekkel közeledtek, egyikőjük jóval magasabb volt a másiknál, karvalycsőr szerű orra ijesztő kinézetet kölcsönzött arcának. Enyhén fényes bőre feszesen húzódott rá kiálló pofacsontjaira, meglepően sima bőrfelszínt alkotva. A másik alak kevésbé volt feltűnő jelenség, bár kissé barbár arcát jó pár heg csúfította. Ügyet sem vetve a grófra mindketten Alfonzhoz léptek.
Szóval ő az?- kérdezte a magas alak.
- Igen uram- válaszolta Alfonz alázatosan
- Tudja, mit kell tennie?
- Sajnos még nem volt időm megosztani vele
- Mégis, mire vársz?
- Máris elmondok neki mindent uram, kérlek, adj pár percet.
- Rendben van, de tényleg csak pár perc legyen, rengeteg dolgom van, nem érek rá.
Alfonz sietősen a grófhoz lépett és magával vonszolta egy hatalmas fa alá.
- Mi a fenét akar tőlem?- rántotta el a karját Emillió.
- Maradjon nyugton, mert baja esik. Nézze, nem jó szántamból vonzottam ide, maga az egyedüli személy, aki alkalmas ennek a feladatnak a végrehajtására.
- Megtudhatnám, milyen feladatot akar a nyakamba varrni?
- Szellembevonzást.
- Szellembevonzást? És mégis miből gondolja, hogy értek hozzá?
- Nem csak gondolom, hanem tudom is- nézett rá Alfonz átható tekintettel. Emlékszik a könyvre, amit a könyvtárban talált? Nem jutott el sokáig az olvasásban, túl hamar rátalált a versre. Az ön családja, kedves gróf, különleges família, mondhatni egyedi. Olyan hatalommal bír, mellyel igen kevesen rendelkeznek ezen a földön, a szavak hatalmával. A szavaknak, elképesztő ereje van, ha a megfelelő személy a megfelelő időben használja őket. Bizonyos rezgések, vibrálások, szóösszetételek felkelthetik a természetfeletti erők figyelmét.
- Ha van is ilyen erőm, nem szándékozom vele élni - mondta a gróf határozottan.
Sajnos, nincs választási lehetősége, amennyiben viszont szeretné látni a kastélyát és az ön számára oly kedves comoí tavat, kérem, ne akadékoskodjon- vonta össze a szemöldökét Alfonz.
- Sakk-matt?
- Valahogy úgy.
- Rendben van, de van egy feltételem.
- Hallgatom- mondta Alfréd.
- Kizárólag csak önnel vagyok hajlandó együttműködni, az a két férfi ott - mutatott a nem messze álldogáló két alak felé, cseppet sem bizalomgerjesztő.
- Rendben van- bólintott a fiú- és most megismertetem önt a szellemvilág egy apró szeletével. A legalsó szinttel, ez a sík közvetlenül a mi dimenziónk felett foglal helyet. Itt élnek a nemrég elhunytak, akiknek még hosszú utat kell megtenniük az elosztóig.
- Miféle elosztóig?
2010. szeptember 29., szerda
A GRÓF HALÁLA AZ ÉN VÁLTOZATOMBAN 1.RÉSZ
Mint ahogy ígéretem én is megírom az elvarratlan szál történetét. Emlékeztek a comoi kastélyban élt Galeotti herceg nagybátyja aki rejtélyes körülmények között halt meg.
A történetet folytatásban közlöm,így izgalmasabb :)))
Galeotti herceg nagybátyjának,gróf Emillio de Felice brutális halála,igencsak megrázta a környék lakosságát.Sőt egyeseket ,végre felrázott, színtelenül egyhangú hétköznapjaik tunya semmittevéséből. Tucatnyi teória látott napvilágot, vadabbnál vadabb gondolatok születtek az emberi koponyák legmélyén. De nézzük valójában mi is történt.
Emillio de Felice magányosan élt comoi kastélyában, melyet egyenes ágon örökölt a családjától. Soha nem nősült meg, és gyermekei sem születtek. Minden olyan egyszerű volt az életében,pokolian kiszámítható, majdnem unalmas, legalább is egy ideig annak tűnt. Míg egy vörösen izzó őszi napon látogatója nem érkezett. A vendége igencsak különös figura volt, első látásra férfinak látszott, teste azonban karcsú volt akár egy lányé.Szorosan hátrafésült,hosszú koromfekete haját copfba viselte.Mégis az arca volt a legmeglepőbb rajta, hatalmas aranyszínű szemek ragyogták be lágy vonásait.Orra finomsága megdöbbentően elütött duzzadt szája érzékiségétől, melyet enyhén csücsörítve tartott. Egy puma ruganyosságával mozgott, vékony lábfejei szinte alig érintették a padlót. Alfonz néven mutatkozott be, de Emillio azon sem lepődött volna meg, ha az Alfonza nevet viseli. A hangja is semleges volt,inkább kicsit gyerekes. Mondatai azonban érettségről, és magas fokú műveltségről tanúskodtak, kortalanná téve ezt a különleges lényt. A gróf elmélázva hallgatta vendégét, aki nyugodt, de határozott stílusban beszélt és időnként meg-megállt a hatalmas kétszárnyú üvegablak előtt, hogy kinézzen az őszi pompában ragyogó kertre.
- Nem volt szándékomban zavarni önt, de látogatásomnak nyomos oka van- mondta szinte suttogva,mintha attól tartana, hogy valaki meghallja.
- Kérem, ne kerteljen, térjen végre a tárgyra-förmedt rá a gróf, kicsit sem megnyerő stílusban.
- Ahogy gondolja-vonta fel a szemöldökét Alfonz-az ön birtoka egy belharc színterévé válik napokon belül.
- Na ne mondja, csattant fel Emillio-ki merné a bátorságot venni, hogy betegye a lábát a területemre.
Alfonz gyöngyöző nevetésben tört ki.
- Kedves gróf úr,ezek a szerzetek, nem fognak engedélyt kérni senkitől, különösen nem egy halandótól.
- Most már elég, kifelé a házamból !- pattant fel üvöltve Emillio Felice- mekkora sületlenségekkel merészel itt traktálni, még hogy halandó. Kifelé !
- Kérem nyugodjon meg, elmegyek- mondta higgadtan a fiú- de nagyon kérem, vigyázzon magára és legfőképp ne menjen az erdő közelébe.
- Nekem ön ne adjon tanácsokat- kiabálta vörös fejjel a gróf.
Alfonz távozása után, Emillio feldúltan járkált a hatalmas nappaliban, idegesen kerülgetve a faragott bútorokat.
Már bánta, hogy elküldte a fiút, mindig is heves vérmérsékletű volt, előbb beszélt utána gondolkodott.
Folytatás következik !
A történetet folytatásban közlöm,így izgalmasabb :)))
Galeotti herceg nagybátyjának,gróf Emillio de Felice brutális halála,igencsak megrázta a környék lakosságát.Sőt egyeseket ,végre felrázott, színtelenül egyhangú hétköznapjaik tunya semmittevéséből. Tucatnyi teória látott napvilágot, vadabbnál vadabb gondolatok születtek az emberi koponyák legmélyén. De nézzük valójában mi is történt.
Emillio de Felice magányosan élt comoi kastélyában, melyet egyenes ágon örökölt a családjától. Soha nem nősült meg, és gyermekei sem születtek. Minden olyan egyszerű volt az életében,pokolian kiszámítható, majdnem unalmas, legalább is egy ideig annak tűnt. Míg egy vörösen izzó őszi napon látogatója nem érkezett. A vendége igencsak különös figura volt, első látásra férfinak látszott, teste azonban karcsú volt akár egy lányé.Szorosan hátrafésült,hosszú koromfekete haját copfba viselte.Mégis az arca volt a legmeglepőbb rajta, hatalmas aranyszínű szemek ragyogták be lágy vonásait.Orra finomsága megdöbbentően elütött duzzadt szája érzékiségétől, melyet enyhén csücsörítve tartott. Egy puma ruganyosságával mozgott, vékony lábfejei szinte alig érintették a padlót. Alfonz néven mutatkozott be, de Emillio azon sem lepődött volna meg, ha az Alfonza nevet viseli. A hangja is semleges volt,inkább kicsit gyerekes. Mondatai azonban érettségről, és magas fokú műveltségről tanúskodtak, kortalanná téve ezt a különleges lényt. A gróf elmélázva hallgatta vendégét, aki nyugodt, de határozott stílusban beszélt és időnként meg-megállt a hatalmas kétszárnyú üvegablak előtt, hogy kinézzen az őszi pompában ragyogó kertre.
- Nem volt szándékomban zavarni önt, de látogatásomnak nyomos oka van- mondta szinte suttogva,mintha attól tartana, hogy valaki meghallja.
- Kérem, ne kerteljen, térjen végre a tárgyra-förmedt rá a gróf, kicsit sem megnyerő stílusban.
- Ahogy gondolja-vonta fel a szemöldökét Alfonz-az ön birtoka egy belharc színterévé válik napokon belül.
- Na ne mondja, csattant fel Emillio-ki merné a bátorságot venni, hogy betegye a lábát a területemre.
Alfonz gyöngyöző nevetésben tört ki.
- Kedves gróf úr,ezek a szerzetek, nem fognak engedélyt kérni senkitől, különösen nem egy halandótól.
- Most már elég, kifelé a házamból !- pattant fel üvöltve Emillio Felice- mekkora sületlenségekkel merészel itt traktálni, még hogy halandó. Kifelé !
- Kérem nyugodjon meg, elmegyek- mondta higgadtan a fiú- de nagyon kérem, vigyázzon magára és legfőképp ne menjen az erdő közelébe.
- Nekem ön ne adjon tanácsokat- kiabálta vörös fejjel a gróf.
Alfonz távozása után, Emillio feldúltan járkált a hatalmas nappaliban, idegesen kerülgetve a faragott bútorokat.
Már bánta, hogy elküldte a fiút, mindig is heves vérmérsékletű volt, előbb beszélt utána gondolkodott.
Másnap korán kelt, és első útja a könyvtárba vezetett. Emlékezett rá, hogy van ott egy igen csak vaskos könyv, mely a család és a birtok régi históriáit taglalja. Nem kellett sokáig keresgélnie, egyből megpillantotta a szemközti polcon, mint ha valaki direkt a szeme elé helyezte volna. Sietősen leemelte a könyvet, és bele lapozott.
Maga sem tudta mit keres, érdeklődve olvasgatott bele egy-egy sorba, de semmi különöset nem talált. Leíró részek váltakoztak adathalmazokkal, melyekben a családtagok adatai és más érdektelen információk voltak bele sűrítve. A könyv közepe táján egy versre lett figyelmes, az egyik őse írta, bizonyos Francesco de Fellice aki köztudottan remek költői érzékkel volt megáldva, de ennek ellenére mégsem lett belőle híresség. Emillió letelepedett a hatalmas íróasztal mellé és hangosan olvasni kezdett.
Hamvas mohaszőnyeg ringatja, lelkem
Vigaszt nyújt, lágy burokba von
A fájdalom tompul,helyére érzéketlen gyönyör költözik,
Jöjj álom ragadj magaddal ,terítsd rám enyhet adó fátylad
Hangja egyre tompábban csengett, ólomként telepedett rá az álmosság. Próbálta nyitva tartani a szemeit, de nem ment, a láthatatlan erő legyőzte minden ellenállását.
Folytatás következik !
2010. szeptember 22., szerda
2010. szeptember 7., kedd
2010. szeptember 4., szombat
PÁLYÁZATI EREDMÉNYHÍRDETÉS
A beérkezett 14 pályaműből, Katona Nóra Zsuzsanna történetét találtam a legizgalmasabbnak és legjobban megfogalmazottnak.
GRATULÁLOK!!!
Zsuzsa vendégem egy hatalmas fagylalt kehelyre a Gellatti fagyizóban.
Az olvasáshoz, kattintsatok a további bejegyzésekre.
GRATULÁLOK!!!
Zsuzsa vendégem egy hatalmas fagylalt kehelyre a Gellatti fagyizóban.
Az olvasáshoz, kattintsatok a további bejegyzésekre.
2010. augusztus 29., vasárnap
Kiadói pályázat
A kiadóm (Aposhttp://www.aposztrof.hu/index.phpztróf kiadó), novella pályázatot hirdet.
A szakmai zsúri által értékesnek ítélt pályaműveket, könyv alakban megjelentetik.A részleteket a kiadó honlapján tekinthetitek meg.
2010. augusztus 16., hétfő
Suttogó
Lehelet száll fátyol szárnyán, kéjes képzelet
Színtelen csend rezdít ziháló lélegzetet
Valóság, merre jársz, hol hagytad védelmező burkodat
Elhagytál, utánad csak a tompa csend maradt
Lankad a buzgó magány heves érzete
Kifakad a tövis szúró késhegye
Várva várom a soha el nem jövendőt
Múló idő hozzon rám erőt, felejtőt
Vágyak lankáin ereszkedik az alkony
Széttépet álmok hártyáin, nesztelen hangon
Látomások szirmait hullajtja a köd
Buzgó imádságot suttog a föld
2010. augusztus 15., vasárnap
A GRÓF HALÁLA
Kész vagyok. Megírtam a történetet, de még nem teszem közzé a beküldési határidő végéig, vagyis Augusztus 31.-ig.Hajrá!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)