Egy jó darabig, csak lebegtem ég és föld között, de a lelkemet nem találtam, üres héj voltam csupán. Nem tudom meddig tarthatott ez az állapot, hisz az sem tudta, ki mindezekről beszámolt nekem.
Később tudatom tisztulni kezdett, az agyam legmélyéből kelt életre, apránként, évről- évre.
Mikor magamhoz tértem, csak sötétség várt rám semmi más. Rám telepedett, magába zárt, fojtogatott. Mint később megtudtam, a szarkofág szemfödele borult rám. Gyenge voltam, árnyszerű. Hogy is tudtam volna megemelni koporsóm nehéz fedelét, hisz még a karomat sem voltam képes megmozdítani. Vegetáltam.
Azután megszólalt a fejemben egy hang, a te hangod volt Iris, és a jégbe dermedt test, a tökéletesen konzervált haj, bőr, köröm újra életre kelt. Lélegezni kezdtem, szememből ismét kicsordult a könny, ereimben áramlani kezdett a vér, testem felpezsdült, arcomra színt varázsolt az új élet reménye.
Majd hirtelen világos lett, túl világos. Sötétséghez szokott szememet bántotta a fény, úgy éreztem menten megvakulok. Aztán hozzászoktam, és mikor látásom kitisztult, egy gyönyörű madárszerű lényt pillantottam meg, a szarkofág mellett állt, és szárnyai közt tartotta a nehéz fedelet, melyet azután óvatosan lerakott a földre. Dallamos lágy nyelven beszélt hozzám, melyről később megtudtam, hogy kemeti. Egy szót sem értetettem belőle, de jó volt hallgatni. Tudta mire vágyom a legjobban, és egy nap, áldozatot hozott elém, kinek a vérével oltottam elapadhatatlan szomjam.
A napok gyorsan teltek, a friss vértől, ismét erőre kaptam, és beszédét is, egyre jobban értettem már.
Megtudtam, hogy ő Maat, az igazság istennője, és azt is, hogy Kemetben vagyok, menekülésemet, pedig egyedül neki köszönhetem. Elmondta, hogy látott az éterben lebegni, túl az idők és a dimenziók határán, és megszánt. Szárnyi közé fogott, és visszarepült velem az ókori Kemetbe, amit a mi időnkben Egyiptomnak neveznek.
Később tudatom tisztulni kezdett, az agyam legmélyéből kelt életre, apránként, évről- évre.
Mikor magamhoz tértem, csak sötétség várt rám semmi más. Rám telepedett, magába zárt, fojtogatott. Mint később megtudtam, a szarkofág szemfödele borult rám. Gyenge voltam, árnyszerű. Hogy is tudtam volna megemelni koporsóm nehéz fedelét, hisz még a karomat sem voltam képes megmozdítani. Vegetáltam.
Azután megszólalt a fejemben egy hang, a te hangod volt Iris, és a jégbe dermedt test, a tökéletesen konzervált haj, bőr, köröm újra életre kelt. Lélegezni kezdtem, szememből ismét kicsordult a könny, ereimben áramlani kezdett a vér, testem felpezsdült, arcomra színt varázsolt az új élet reménye.
Majd hirtelen világos lett, túl világos. Sötétséghez szokott szememet bántotta a fény, úgy éreztem menten megvakulok. Aztán hozzászoktam, és mikor látásom kitisztult, egy gyönyörű madárszerű lényt pillantottam meg, a szarkofág mellett állt, és szárnyai közt tartotta a nehéz fedelet, melyet azután óvatosan lerakott a földre. Dallamos lágy nyelven beszélt hozzám, melyről később megtudtam, hogy kemeti. Egy szót sem értetettem belőle, de jó volt hallgatni. Tudta mire vágyom a legjobban, és egy nap, áldozatot hozott elém, kinek a vérével oltottam elapadhatatlan szomjam.
A napok gyorsan teltek, a friss vértől, ismét erőre kaptam, és beszédét is, egyre jobban értettem már.
Megtudtam, hogy ő Maat, az igazság istennője, és azt is, hogy Kemetben vagyok, menekülésemet, pedig egyedül neki köszönhetem. Elmondta, hogy látott az éterben lebegni, túl az idők és a dimenziók határán, és megszánt. Szárnyi közé fogott, és visszarepült velem az ókori Kemetbe, amit a mi időnkben Egyiptomnak neveznek.
