- Magammal kell, hogy vigyelek a földi létbe, hogy újra azzá válhass, aki vagy.
- Nem megyek veled- jelentette ki határozottan Marcus- végre teljesült legfőbb vágyam és ide kerültem. Nincs olyan dolog, amiért itt hagynám ezt a helyet.
- A társadnak szükségük van rád, harc készülődik odafönn.
- Ugyan már-legyintett a római- megoldják ők nélkülem is.
- Most figyelj, rám kérlek, és ne kényszeríts rá. hogy behatoljak az elmédbe, mert semmi kedvem hozzá. Én nem mehetek vissza nélküled
. - Értem- mondta a vámpír- azt akarják, hogy harcoljak, hogy újra átéljem a földi lét borzalmait, egy porcikám sem kívánja. Ám legyen, de mindennek meg van az ára. Az ár ebben az esetben te vagy az, Emillió. te maradsz itt helyettem. Persze csak addig, amíg vissza nem térek.
- Szó sem lehet róla, nekem még dolgom van odafönn.
- A dolgaidat, most elnapolod, úgy pár száz évvel későbbre- mosolygott Marcus.
- Nem, ebbe soha nem megyek bele, nem fogok itt élni és szellemekkel diskurálni, még a gondolattól is kiráz a hideg.
- Már pedig muszáj lesz, mert különben nem lesz meg a létszám az esti számlálásnál.
- Itt van ilyesmi?
- Van bizony, és ha valaki hiányzik, a felügyelők rögtön tesznek róla, hogy visszahozzák.
- De hát én, nem te vagyok.
- Az lényegtelen, a fontos az, hogy a létszám stimmeljen. És gondolj bele, mekkora lehetőséget kapsz, visszatérhetsz majd egy olyan korba, amit soha nem lenne lehetőséged megismerni- magyarázta Marcus lelkesen. Emillió elgondolkodva nézte a szeme előtt lebegő női testet.
- És mit fognak gondolni az emberek, a szomszédjaim, mi lesz a földi javaimmal?
- Halottnak hisznek majd, gondoskodom róla, hogy találjanak egy felismerhetetlenségig szétmarcangolt testet a te ruháidban. Hát nem észvesztően morbid? Miközben te élsz és virulsz és hibernálod magadat századokra, mindenki azt foglya hinni, hogy halott vagy.
- Van örökösöd?
- Igen van, az unokaöcsém, Firenzében lakik, de évek óta nem tartom vele a kapcsolatot
- Ne aggódj, én majd mindent elrendezek. Akkor vállalod?
- Mi mást tehetnék- sóhajtott Emillió.
